https://www.kettlebellveszprem.hu/

Had osszam meg veletek azt az időszakot az életemből amikor még nem ismertem a kettlebellt. Gyerekkorom óta túlsúlyos ember voltam, amíg elegem nem lett abból, hogy 125 kiló vagyok, és a suli befejezése után elkezdtem diétázni és kardiós edzésekre járni.

Az eredmény: 6 hónap alatt lementem 82 kilóra, és csak akkor döbbentem rá, hogy nem csak sok zsír volt rajtam, hanem kevés izom is, mivel a tükörben egy vékony karú emberkét láttam.

Ezután elkezdtem dolgozni, és részben a 3 műszak + a lustaság miatt az edzéseket abbahagytam, aminek az lett az eredménye, hogy megint elkezdtem hízni.

Tudtam valami más edzésformát kell keresnem, amitől erősödni, formálódni lehet, és kardiós edzésnek is jó, ekkor találtam rá a kettlebellre. Kb. 3 hónapja járok edzeni, de már most érzem és látom magamon, hogy sokat változtam.

A változások:

Erősebb lettem, nőtt az izomzatom (a karom 4 cm-t), jobban bírom a terhelést, és hajlékonyabb vagyok. Nem felejtem el, az első 2 órás bevezető kurzust, amikor másnapra szinte mindenhol izomlázam volt, ekkor már tudtam, ez lesz az én sportom!