KETTLEBELL
Vélemények
"2015 április 7. 18:00 Új hely új emberek új kihívások így kicsit félve, de beállok a sorba és kezdődik életem első kettlebell edzése. Korábban fociztam és úsztam, de a rendszeres sportot évekkel korábban abba hagytam, ennek eredményeként az első edzésen már a bemelegítésnél ropogott mindenem (testem jelezve ezzel a mozgás hiányát) valamint hamar kiderült, hogy erőnlétem gyakorlatilag nulla és másnap ott is izomlázam volt ahol addig soha. 🙂
Hogy miért kezdtem el járni? Ülő munkát végzek, nem volt rendszeres sport az életemben és bizony ezáltal sikerült nem kevés plusz súlyt magamra aggatni, valamint nem árt némi izmot felszednem, javítani az állóképességem. Korábban olvastam róla sok pozitív dolgot és az ismerős körökben is jókat hallottam, így mivel rég „jártam” sportos körökben gondoltam kipróbálom. De arra nem számítottam, hogy pár alkalom után a „rabjává” is válok. 🙂
Az edzések változatosak nagyon jó hangulatban telnek és bizony időnként fárasztóak is, de ugye a terembe nem lazsálni járunk. 🙂
István figyel mindenkire, nem hagy ott, hogy csináld aztán majd lesz ami lesz. Ha valamit rosszul csinálsz kijavít, ha jól akkor megdicsér és biztat, hogy ez szép csak így tovább. Az elején inkább kisebb súllyal a helyes technika megtanulása a cél, sok ismétlő gyakorlattal a sérülések elkerülése végett, aztán ki ahogy bírja emeli/emelheti a súlyt. Nem lóverseny mindenki maga érzi mennyit bír, de István javaslatát érdemes betartani mikor haladjunk tovább vagy milyen gyakorlatot milyen súllyal érdemes csinálni.
A hangulat remek a társaság fantasztikus, én személy szerint nagyon szeretem, hogy nem egyedül kell „sanyargatnom” magam, a többiek (főleg akik régebb óta járnak) ösztönzőleg hatnak rám és inspirálnak a még keményebb munkára.
Az első edzés óta eltelt kereken 5 hónap, amit tapasztaltam: állóképesség és fizikum látványos javulása, a vállaim kiszélesedtek (ezt a barátok, ismerősök is észrevették). Sikerült leadni pár kilót. Javult a stressz tűrő képességem ami a munkám miatt is nagyon fontos.
És a legfontosabb, hogy abban az egy órában amíg bent vagyok teljesen kikapcsolok és csak a gyakorlatokra koncentrálok, mikor pedig kijövök a teremből mintha kicseréltek volna. 🙂
Csak ajánlani tudom mindenkinek, gyertek és próbáljátok ki nem fogjátok megbánni."