https://www.kettlebellveszprem.hu/

KETTLEBELL

Vélemények

Írd meg Te is a véleményed!

 
 
 
 
 
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.
Az Ön e-mail címe nem kerül közzétételre.
Lehetséges, hogy a bejegyzésed csak azután lesz látható a vendégkönyvben, hogy átnéztük.
Fenntartjuk a jogot, hogy a bejegyzéseket szerkesszük, töröljük vagy ne tegyük közzé.
52 entries.
"Az elmúlt évek rendszertelen étkezése, és az ülőmunka hatásaként megjelentek a hát- és derékbántalmak, éreztem, hogy a kondícióm, közérzetem rohamosan romlani kezdett, ezért olyan rendszeres sportolási lehetőséget kerestem, ami aránylag gyorsan segít újra felépíteni magamat, de nem monoton, unalmas, és valami olyat akartam kipróbálni, amit eddig még nem csináltam. Így találtam rá a kettlebellre, és ki is próbáltam. Már néhány hét után megszűntek a derékfájások, és az erőnlétem is sokat fejlődött, amit más sportok közben is egyértelműen érzek magamon. A tapasztalatok eddig kifejezetten pozitívak!"
"Munkahelyemen találkoztam először a kettlebellel, és ott próbálkoztam meg vele, sajnos többnyire eredménytelenül. Ezért is döntöttem úgy, hogy eljárok csoportos edzésekre, és megpróbálom megtanulni a bellezést.
Ami rögtön az első hónap után feltünt: a reggeli és néha napközbeni derékfájásom teljesen eltünt 🙂
Az egész testem pár hónap alatt szinte megváltozott, nagyon sokat erősödtem, és a lábaim erősödtek meg leginkább.
Az edzéseket nagyon élvezem, jól felépítettek, és nagyon változatosak. Tetszik ahogy vegyítve vannak a kettlebelles feladatok, a saját testsúlyos gyakorlatokkal. A társaság és a hangulat mindig jó, lelkesek az emberek, és ez így jobban motivál engem is, hogy egyre jobban és jobban csináljam a gyakorlatokat, minden apró kis részletre figyelve!
Már előre várom a következő edzést!
Nem utolsó sorban nagy köszönettel tartozom Neked, hogy ilyen lelkesedéssel, és odaadással oktatsz minket a kettlebellezés fortélyaira! "
"Alapvetően pozítívak a tapasztalataim, nyilván ezért is járok már harmadik hónapja az edzésekre. Nekem a fő szempont - hátproblémám miatt - hogy a mély hátizmokat erősítsem, úgy, hogy az ne okozzon károsodást. Sokszor van kellemes izomláz másnap, egészében véve fittebnek, erősebbnek érzem magam. Talán jobb lenne, ha nem későn lennének az edzések, de ez sem igazán gond!"
"Januárban kezdtem el a Kettlebell edzéseket. Eddig ez az edzésforma vált be a legjobban, csapatban szívesebben dolgozik az ember mint egyedül. Az edzéseken fegyelmezett a társaság, mégis megvan a jó hangulat.
A közel 4 hónap után érezhetően javult a kitartásom fizikálisan és szellemileg. Nőtt a terhelhetőségem, na és persze a fizikai erőm is. Ez például jól érezhető, amikor a gyermekemet tartom. Fizikai reakcióim gyorsultak, energikusabb lettem és látványosan könnyebbek és némileg gyorsabbak is a mozdulataim. Főként egy guggolás, egy emelés, autóba be-ki, tehát a mindennapi élet mozdulataiban veszem legjobban észre a pozitív hatásokat.
Az edzéseknek keretet ad a bemelegítés és a végén levezetés, nyújtás. A köztes rész némileg felpörgeti a szervezetet majd a végén jön a záró köredzés. Természetesen az új gyakorlatokra is jut idő. Ami abszolút nagy pozitívum, az a helyes mozgás figyelemmel követése, amire István nagy hangsúlyt fektet. Figyelmeztet, kijavít, ellenőrzi a helyes tartást, mozdulatokat."
"2015 április 7. 18:00 Új hely új emberek új kihívások így kicsit félve, de beállok a sorba és kezdődik életem első kettlebell edzése. Korábban fociztam és úsztam, de a rendszeres sportot évekkel korábban abba hagytam, ennek eredményeként az első edzésen már a bemelegítésnél ropogott mindenem (testem jelezve ezzel a mozgás hiányát) valamint hamar kiderült, hogy erőnlétem gyakorlatilag nulla és másnap ott is izomlázam volt ahol addig soha. 🙂

Hogy miért kezdtem el járni? Ülő munkát végzek, nem volt rendszeres sport az életemben és bizony ezáltal sikerült nem kevés plusz súlyt magamra aggatni, valamint nem árt némi izmot felszednem, javítani az állóképességem. Korábban olvastam róla sok pozitív dolgot és az ismerős körökben is jókat hallottam, így mivel rég „jártam” sportos körökben gondoltam kipróbálom. De arra nem számítottam, hogy pár alkalom után a „rabjává” is válok. 🙂

Az edzések változatosak nagyon jó hangulatban telnek és bizony időnként fárasztóak is, de ugye a terembe nem lazsálni járunk. 🙂

István figyel mindenkire, nem hagy ott, hogy csináld aztán majd lesz ami lesz. Ha valamit rosszul csinálsz kijavít, ha jól akkor megdicsér és biztat, hogy ez szép csak így tovább. Az elején inkább kisebb súllyal a helyes technika megtanulása a cél, sok ismétlő gyakorlattal a sérülések elkerülése végett, aztán ki ahogy bírja emeli/emelheti a súlyt. Nem lóverseny mindenki maga érzi mennyit bír, de István javaslatát érdemes betartani mikor haladjunk tovább vagy milyen gyakorlatot milyen súllyal érdemes csinálni.

A hangulat remek a társaság fantasztikus, én személy szerint nagyon szeretem, hogy nem egyedül kell „sanyargatnom” magam, a többiek (főleg akik régebb óta járnak) ösztönzőleg hatnak rám és inspirálnak a még keményebb munkára.

Az első edzés óta eltelt kereken 5 hónap, amit tapasztaltam: állóképesség és fizikum látványos javulása, a vállaim kiszélesedtek (ezt a barátok, ismerősök is észrevették). Sikerült leadni pár kilót. Javult a stressz tűrő képességem ami a munkám miatt is nagyon fontos.
És a legfontosabb, hogy abban az egy órában amíg bent vagyok teljesen kikapcsolok és csak a gyakorlatokra koncentrálok, mikor pedig kijövök a teremből mintha kicseréltek volna. 🙂

Csak ajánlani tudom mindenkinek, gyertek és próbáljátok ki nem fogjátok megbánni."
"Én három hónapja kezdtem el a Kettlebell-t. Igazából fogalmam sem volt, hogy milyen edzésről van szó, és azt sem tudtam hogy miket fogok csinálni. Annyit tudtam, hogy szeretném kipróbálni. Most a 3 hónap után el tudom mondani, hogy vannak olyan testrészeim amikről azelőtt fogalmam sem volt, mielőtt elkezdtem volna az edzéseket 🙂

Az edzések nagyon remek hangulatban telnek. Véleményem szerint nagyon javítja a koncentrációs képességet, hogy miképp fókuszáljunk egy dologra. Erősítésnek is kiváló, hisz különböző kg-os súlyokkal kell a gyakorlatot véghez vinni.
Meg kel hogy említsem, hogy vannak súly nélküli gyakorlatok is, ami úgy átmozgatja az embert – hogy szinte mindennap szeretné csinálni – és megjegyzem ha elkezded, akkor csinálni is fogod. István nagyon szépen, fokozatosan adagolja hétről hétre az újabbnál újabb gyakorlatokat – és végtelenül türelmes és segítőkész.

Nálam ami nagyon pozitív, hogy kezd elmúlni a görnyedés effektus, és már ülésnél is de séta alkalmával is tapasztalom hogy teljesen más a testtartásom. Főleg javaslom azoknak akik rengeteget ülnek irodába, vagy akár sokat vezetnek. Nagyon hamar rájönnek majd, hogy segít rendbe rakni a testtartást. Nem akarok én nagyon tudományosan belemenni a dolgokba, de aki szeretne többet megtudni a Kettlebell-ről annak javaslom hogy egy edzésre mindenképp jöjjön el és próbálja ki.
Heiter Robi"
Nagy Sándor, 40 éves mérnök vagyok.

Közel 3 hónap után sokkal izmosabb lett az alakom, 5kg súlyt vesztettem. A mindennapi tevékenységek is sokkal könnyebben mennek az edzések után és ezzel együtt jobb a közérzetem.

Szeretek edzésre járni, jó csapat jött össze, jók a gyakorlatok. Tetszik, hogy figyelni kell a helyes mozdulatokra, pozícióra, testtartásra.

Összességében mindenkinek csak javasolni tudom ezt a típusú edzést."
"Augusztus óta járok Kettlebellre,túlzás nélkül mondhatom,az első és talán egyetlen olyan sport ami teljesen leköt.Nem csak fizikailag érzem magam tőle jobban hanem szellemileg is 🙂
Tetszenek a változatos edzések,hogy mindig újra és újra feszegethetem a határaimat.
Sokkal jobb csapatban edzeni,főleg egy tapasztalt edzővel,mint István.
Nagyon örülök,hogy rátaláltam erre a sportra :)"
"Valamivel több, mint fél éve járok kettlebellre.

Egy ideje már, hogy a barátaim egyre több csípős megjegyzést tettek a gyarapodó pocakomra, a kikerekedett arcomra, én pedig éreztem, hogy lomha, fáradékony vagyok. Nagy nehezen rászántam magam az életmódváltásra, rendszeres sportra és fegyelmezettebb étrendre. De fogalmam sem volt, hogy melyik edzésfajta lenne az, amit nem szükséges rosszként élek meg, és titokban nem örülök akkor, ha véletlenül elmarad egy edzés.

Nos ez a kettlebell.

Rögtön az elejétől fogva vonzó volt számomra a golyózás egyszerűsége, tisztasága. Az, hogy az egész testet összefüggő egységként kezeli, a gyakorlatok tökéletesen megfelelnek az emberi test természetes mozgásmintázatainak. Komplex módon több izomcsoport mozog egyszerre, és pillanatok alatt felpörög az ember "cardio" rendszere. Ezáltal fél év után három változást vettem észre magamon.

Fogytam, izmosabb lettem, és szó szerint mindent, amit a nap 24 órájában teszek "könnyebbnek" érzek. Érzékelve ezeket a változásokat, a többiekhez hasonlóan én is "rabja lettem a kettlebellnek".
Minden egyes edzés végén - hullafáradtan ugyan, de - várom a következőt. István mindegyikünkre nagy figyelmet fordít. Szorosan követi a fejlődésünket, és fáradhatatlanul csiszolja a technikánkat. Kiváló edző. Edzőbá'. 🙂

Nos ez a kettlebell."
"Nos, elmondhatom, hogy begolyóztam 😀
Jó dolog ez a kettlebell, élvezem az órákat, változatosak. Az állóképességem javítása miatt kezdtem el az edzéseket és már 1 hónap után is érzem az eredményét. Leginkább azt szeretem benne, hogy az órákon kikapcsolom az agyam, és, hogy olyan izmaimat is megdolgoztatja, amiknek a létezéséről sem tudtam eddig. Istvánról is csak jókat tudok mondani, felkészült, magabiztos, kiváló kettlebell oktató."
"Kb. 1 hónapja, hogy elkezdtem kettlebellre járni. A célom az, hogy kialakuljon az az állóképességem ami 5-6 éve még megvolt, amikor még BMX-eztem! Az edzések pörgősek, vidámak és kellően átmozgatnak. A sok izomláz ellenére, talán már ennyi idő alatt is vélek valamiféle előrelépést felfedezni, ha mást nem azt, hogy olyan helyeken van izomlázam ahol 6 éve nem volt. Óráról- órára érzem a fejlődést! Leginkább pozitív számomra, hogy kellő figyelmet fordítunk a helyes testtartásra, és a gyakorlatok helyes elsajátítására. Az irodai munka mellet jól esik egy kis átmozgató testmozgás!"
"Először is: nagyon szeretem az edzéseket!

Nem volt még két egyforma, még bemelegíteni sem ugyanúgy melegítünk, és nagyon élvezem, hogy "kiszámíthatatlan" 🙂
Nyilván mi még a tanulási szakaszban vagyunk, mégsem az örökös ismétlésen van a hangsúly.
Az első pár alkalommal vittem törölközőt,de nem volt rá szükség, így egyszer otthon is hagytam, mondtam férjemnek, hogy eddig se kellett, minek vigyem.
Hát..hiba volt:D
Úgy megizzasztottál minket,engem azon az edzésen, hogy több ilyen hibát nem vétek,mert kell az a törcsi 🙂
A hangulat is jó, szeretek végre felnőtt emberek között lenni, az otthoni gyerekezés után kész felüdülés.
Az itthoni DVD-s edzések nekem nem mennek, sajnos nincs annyi akaraterőm, hogy minden egyes nap nekiálljak.
Kell, hogy "rugdosson" valaki előre!"
"Újévi fogadalomként kezdtem el kettlebellezni.
Miért a kettlebell? Mit várok tőle?

1. A youtube-os és internetes leírások nem pótolják a technikákat amit egy szakavatott edző mutat be és korrigálja a hibákat.
2. Csoportos edzéskor az ember könnyebben átbillen a holtponton és van egy kis plusz húzóerő.
3. Újra rászokok a hétközbeni edzésekre. Jobb közérzet, jobb diétás folyamatok.
4. Erősödni önmagamhoz képest.


Másfél hónap "bellezés" után, napokon belül 44 évesen, úgy érzem visszatért a flow.

Erőnlétileg/technikailag is átlendültem a holtponton, törzs-, hát-, farizom "működésbe" léptek.
A rehabos vállaimnak nagyon jó az Arm Bar.
Remélem nem csak a szemem csal de a testzsír is csökkent.

Röviden összefoglalva, a napi munka után már várom, hogy este mehessek (ahogy a feleségem fogalmaz????) golyózni."
"2016 szeptembere óta járok kettlebellre Istvánhoz!
Szeretnék köszönetet mondani,és nagyon hálás vagyok neki.Testileg ,lelkileg sokat ad minden egyes edzés.Alig várom mindig a következőt,még akkor is,ha nagyon fáradt vagyok,mert mindíg feltölt energiával!
Szeretem az órákat,pörgősek,izgalmasak,változatosak.
István remek edző,profi szakember,pozitiv,motiváló személyiség!
Jó hangulatban telnek az órái,és nem utólsó sorban egy remek társaság tagja lehetek.
Mindenkinek bátran ajánlom!
Györgyi"
"Miért is klassz Istvánnál a kettlebell?
😉
Reggelente tudok járni a munkám miatt. Igy jobban indul a nap 🙂
Energikus, jobb állóképességet ad.
Változatos és pörgős."
"Lassan két éve járok István edzéseire, amik nélkül már nehezen tudnám elképzelni a heteket.
Elsősorban fájdalomcsillapításnak szántam a mozgást, azonban emellett számos több pozitívum is érkezett az életembe. Nagyon sokat erősödtem mind testileg és lelkileg, de legfőképpen a kitartásom és a céltudatosságom fejlődött. István nagyon motiváló edző, amit nem azzal ér el, hogy hangos zene mellett végigordítja az edzést válogatott, motiválónak szánt megjegyzésekkel a teljesítményedre, hanem a szakmai felkészültségével, hozzáértésével és támogató hozzáállásával.
Az órák változatosak, egyáltalán nem mondanám unalmasnak a kettlebellt. Nagyon sok energiát ad, még fáradtan is megéri elmenni edzésre. Nagyon jó hangulatban telnek az órák, jó a társaság is.
Azoknak ajánlom ezeket az edzéseket, akik szeretnének erősödni, kitartóvá válni mindezt egy technikailag teljes mértékben felkészült edző mellett egy egymást is motiváló csapat tagjaként."
"7 hónapja kezdem el járni István edzésire, terepfutás, tájékozódási futás mellé választottam ezt a sportot erősítő edzésnek. Jó választás volt, erősödött a vállam, karom, hátizmaim, ami nagy segítség az emelkedőn futásoknál, meredek mászásoknál, hosszú futásoknál.
Irodai munkát végzek, a sok ülés miatt is figyelnem kell, hogy erősítsem a hátizmaimat, a kettlebell ehhez is jó választás. Javult sokat a tartásom is.
Teljesen kezdők is nyugodtan csatlakozhatnak, István fokozatosan tanít meg mindent az alapoktól. Amíg a haladók dolgoznak, a kezdőknek elmagyarázza a gyakorlatokat.
Felejtsd el, hogy majd megtanulsz kettlebellezni youtube videók alapján. Ehhez a spothoz egy szakképzett edző kell. A fél év alatti fejlődés pedig kézzelfogható: a török felállást és a fej fölé nyomást 12 kg-os súllyal kezdtem, ma már megy a 24 kg is."
Imi
"Egy kollégám révén hallottam először a kettlebellről. Aztán elmentem az egyik veszprémi foglalkozásra és magával ragadott az a lendület és profizmus amit ott tapasztaltam.

Azóta minden alkalommal izgatottan várom az edzéseket, mert pörgősek és változatosak is egyben.

Istvánnak hála új lendületet kapott a súlyzós sportolás iránti szenvedélyem.
Nagyon profi edző hatalmas szaktudással és jó pedagógiai érzékkel.

Edzéseit bátran ajánlom mindenkinek.
Kettlebellre fel!!!"
"Maradunk mindig mozgásban, mint minden, mint az élet, mind egy mindegy milyen szinten".

Szuper, felfrissítő edzések alapos edzéstervekkel, melyek segítenek mind a fizikai mind a lelki terhekkel megbirkózni."
"Már több mint 1 éve, hogy járok Istvánhoz Kettlebellre. Az ülőmunka és a mozgászegény életmód miatt gyakran fájt a derekam és romlott a testtartásom. Ezek miatt mindenképpen olyan sportot kerestem ahol tudom erősíteni a derék és hátizamimat is, edzői felügyelettel, aki kordinálja a mozgásomat, testtartásomat a gyakorlatok alatt. Külön szeretném kiemelni, hogy reggel 6-kor is vannak edzések, amik nekem kifejezetten jók, mert más délutáni időpontot nem tudtam volna rendszeresen összegyeztetni a munkámmal.
A kezdeti időszakban edzés közben fájt a derekam, ezt jeleztem Istvánnak aki külön egyedi (súly nélküli) gyakorlatokat adott ez miatt amit végig kontrolált. Elmondhatom azt, hogy a folyamatos edzésői segítségnek, és a rendszeres edzésre járásnak köszönhetően teljesen megszűnt mindenféle hát és derék fájdalmam és sokkal jobban érzem magam a bőrömben.
Külön szeretném kiemelni a reggeli edzésekre járó jó hangulatú barátságos társaságot. Nagyon feldobják a srácok az ember napját!
Bárkinek jó szívvel merem ajánlani!"